Ma reggel hóesésre ébredtünk. Csak azért, hogy időt nyerjek a felkeléshez, megkérdeztem, nem esik-e. Amikor a kislányom odasietett az ablakhoz, és csak állt némán, mozdulatlanul, már gyanítottam, hogy beletrafáltam :) Mint egy gyerek, ugrottam ki az ágyból, és futottam az ablakig, és csak néztük a szállingózó pelyheket, amelyek délre már annyira sűrűn hulltak, hogy jó kis hócsatát rendezhettünk a parkban :) Vajon meddig marad meg, lesz-e idén végre fehér karácsonyunk?
Délután előkészítettük az idei adventi koszorút. Itt mutattam a korábbi évekét, ez pedig a mostani:
A sötétkék gyertyák már megvoltak korábbról, ezekhez választottam a fáradt arany szalagot és törtfehér csipkét, apró arany figurákkal.
Eltűnődtem, miért vártuk akkora izgalommal, hogy végre meggyújtsuk. Valamilyen régről és mélyről fakadó érzés ez, a várakozás örömén túl, mintha egy lépcsőn lépdelnénk lassan felfelé, minden fokon megállva, egy kicsit megpihenve, de egyben fel is készülve a következő lépésekre.
Ma bukkantam Wass Albert alábbi soraira:
"Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!"
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!"
A Hit gyertyalángjával kívánok Mindenkinek meghitt készülődést!