Napsütötte Zugoly

"Házat vettem egy idegen országban. Házat és földet, amelyet két nap alatt szánt fel két ökör. Mivel hogy se ökröm, se ekém, kénytelen vagyok elhinni. 

Mikor házat veszünk, van úgy, hogy utólag megbánjuk. Csak mert idegesen kavarog a gyomrom és hirtelen zokogni szeretnék, még nem biztos, hogy hibáztam. Mindenki tudhatja, hogy a régi házak furán viselkednek. Különösen a háromszáz évesek. (...)

A megbánáson úgy juthatunk túl, ha tervet készítünk. Válasszunk ki egy szobát, és tegyük magunkévá. Lassan haladjunk végig a házon, legyünk udvariasak és mutatkozzunk be, hogy a ház is megmutathassa önmagát."

- mondja Frances Mayes a Napsütötte Toszkána (Unter the Tuscan Sun) című filmben.

(Bramasole-ról, nem a filmbéli, hanem az eredeti csodás házról egyébként az Írónő saját honalpján találtam képeket.) 

Forrás: newyorker.com

Szerencsére a megbánás érzése a lakásvásárlással kapcsolatban számomra ismeretlen. Amióta Zugoly az enyém, úgy érzem, mi sem természetesebb annál, hogy ide költöztem, sőt, mintha sokkal régebben megtörtént volna már... 

Ami viszont állandóan a fejemben jár a fenti sorokból, az az izgalmas és igen, hosszadalmas folyamat, ahogy az Otthon alakul a kezünk alatt - többek között ezért szeretem újra és újra megnézni ezt a filmet. Néha elfogott valami nyomasztó érzés, hogy nem haladok úgy, ahogy szeretném, sőt, sokkal lassabban annál is, amit vártam - de ilyenkor eszembe jut az is, hogy nincs miért sietnem, hiszen most már nem kell futnom sehova, nem kell költöznöm újabb két év múlva, ha az Élet úgy hozza, és ha úgy akarom, hosszú-hosszú évtizedekig itt maradhatok. És ez alatt bőven van időm bármire, nem igaz? :) 

Az elmúlt hetekben szobákról szobákra, sarkokról sarkokra, zugokról zugokra jártam, és hol itt, hol ott tisztogattam, festettem, alakítottam vagy díszítettem, ahogy éppen a kedvem és az ihlet irányított. Sok helyen lesz még munka, később nagyobb átalakítások is tervben vannak, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy annak a gondolata is örömmel tölt el, hogy nem fogok itt sosem unatkozni :) A lakás, az én Zugolyom lassan kibontakozik, átformálódik, és ha nincs is kész, de látom benne majdani önmagát, amiben én is jócskán benne vagyok szívvel-lélekkel. 

Ha valaki hasonló cipőben jár, mint én, jobb, ha tudja, hogy nem is jó elsietni a dolgokat. Hiába terveztem hetekkel, hónapokkal a költözés előtt, hogy mi, milyen és hol és mekkora és mennyiért, útközben, élőben mindig formálódhatnak az elképzelések, és mielőtt a tökéletes válasz megérkezik, nem érdemes beérni kevesebbel. A példának okáért még nincs kanapém - bár kinéztem a megfelelőt, amíg őt be nem szerzem, nem helyettesítem semmivel. Vagy ott van az előszoba kérdése: élőben látszik igazán, hogy mi és hogyan fér majd el - tudom, gondos kutatómunka eredménye lesz majd, ha az ide illő polcot, tükröt és komódot megtalálom. 

Addig is élvezem az apró szépségeket: az ebédlő lámpáját, az új asztalunk harmóniáját a székeimmel; a kisebb-nagyobb képeket a falon (még nem mindegyik a végleges formájában vagy helyén); néhány új díszpárnát és ajtókitámasztót - na és nem utolsó sorban a levegőt, a kilátást. 

Ma például ezt láthattam a nappali ablakából és erkélyajtajából: 

Ezt pedig esteledve az ebédlőből: 

Hát kell ezeknél gyönyörűbb? :) Kár is lenne függönnyel eltakarni... (Hiszen így nekem vannak a leggyönyörűbb, mindig az adott évszaknak, napszaknak, időjárásnak és hangulatnak megfelelő óriásposztereim :) )

Néhány hangulatképet hagytam a mai nap végére, a kedvenc alakuló sarkaimból, mint például ez a nőnap óta most először virágzó kis gerbera (végre jól érzi magát): 

A tálaló egyik polca a kedvenc bögréinkkel és csészéinkkel: 

 

Iker paprika palánták a kedvenc kaspómban: 

 

És egy pici részlet SK festett bútorokkal és a kedvenc új párnámmal :)

(Sajnos a telefonom nem a legalkalmasabb beltéri képek készítésére...)

A következőkben nagyobb részletekkel is jelentkezem :)