Az

Az

2017. június 17., szombat

IKEA SNUDDA hack - vagy thonet hack? :)

A héten végre megnyílt a soroksári IKEA, és mivel busszal kb. 16 percre van Zugolytól, gyakori látogatója leszek :) 

A nyitás napján, szerda este be is ugrottunk egy "tisztelet látogatásra". Az épület monumentalitása és a környezet hangulata alapján az első benyomásunk az volt, mintha a stockholmi IKEA előtt állnánk (volt szerencsém élőben is megtekinteni még 2009-ben :) ), a különbség csak annyi, hogy itt nem az van kiírva, hogy "Ingång", hanem: "Bejárat" :) 

A parkoló tele volt, szinte egy autónyi gombostűfejet sem lehetett volna leejteni, ezért azt gondoltuk, bent jó nagy zsúfoltság lesz, de nem így volt - mivel a tér belül is roppant tágas, csak olyan érzetünk volt, mint az Örs vezér téri IKEA-ban egy teljesen átlagos napon. Az egyetlen, amiért elég sokat kellett sorbaállni, az a hot dog volt (imádom az enyhén csípős sajtszószt!), de közben jól kielemeztük, hogy az ugyancsak itt kapható fagyi a lehető legsvédebb dizájnnal rendelkező finomság: fehér és natúr színek, minimalista letisztultság :D 

Visszakanyarodva az új áruházra: pompás berendezéseket láttunk, még több ötletes megoldást, és persze sok újdonságot; az élő és műnövény részleg pedig olyan, mint egy igazi kertészet! Ki is néztem néhány növényt, kaspót és erkélyre akasztható virágtartót. 

Természetesen ez az alkalom sem telhetett el anélkül, hogy valamit magamhoz ne ragadtam volna (és jól kipróbáltam az önkiszolgáló pénztárat): ez pedig a gyönyörű nyír SNUDDA forgótálca, amit egyáltalán nem arra terveztem használni, amire kitalálták...


Egy korábbi bejegyzésben
írtam az én kedves thonet székeimről. Említettem, hogy ingyen megkaptam az egyikük párját, amely hosszú ideje árválkodhatott már ülőrész nélkül, én azonban ebben a formájában is mindenképpen meg akartam őrizni, funkcióval ellátni. Amióta beköltöztünk (most gyorsan megnéztem a MyDay alkalmazásban: 41 napja már, huhh! :) ), szobainasnak használtam a nappaliban, és igazán rátermetten viselte, hogy vállfákat és különböző ruhadarabokat aggassak rá. Talán meg is maradt volna ez a státusza, ha nem láttam volna meg a fent nevezett forgótálcát még legutóbb az Örsön, és rögtön megszületett az ötlet, hogy ezt alkalmazom majd a hiány eltüntetésére. 

Így nézett ki a szék szobainas korában: 


Így pedig a forgószék alja, csak, hogy arról is essen szó, miért és hogyan forog - ez a minősége azonban egyáltalán nem befolyásolja újfajta felhasználásának módját: 


Ez pedig már a kész mű, tádáám:

Tökéletesen passzol!




Nagyszerű virágtartó lett belőle :) Nagyon szeretem a színeit, az anyagait, az íveit... Jó lesz, majd ha egyszer az egész szoba kész, egységben látni mindent...

Mert hát...

Utóirat: meg kell tanulnom belső tereket fotózni...

2017. június 11., vasárnap

Napsütötte Zugoly

"Házat vettem egy idegen országban. Házat és földet, amelyet két nap alatt szánt fel két ökör. Mivel hogy se ökröm, se ekém, kénytelen vagyok elhinni. 
Mikor házat veszünk, van úgy, hogy utólag megbánjuk. Csak mert idegesen kavarog a gyomrom és hirtelen zokogni szeretnék, még nem biztos, hogy hibáztam. Mindenki tudhatja, hogy a régi házak furán viselkednek. Különösen a háromszáz évesek. (...)
A megbánáson úgy juthatunk túl, ha tervet készítünk. Válasszunk ki egy szobát, és tegyük magunkévá. Lassan haladjunk végig a házon, legyünk udvariasak és mutatkozzunk be, hogy a ház is megmutathassa önmagát."

- mondja Frances Mayes a Napsütötte Toszkána (Unter the Tuscan Sun) című filmben.
(Bramasole-ról, nem a filmbéli, hanem az eredeti csodás házról egyébként az Írónő saját honalpján találtam képeket.) 

Forrás: newyorker.com
Szerencsére a megbánás érzése a lakásvásárlással kapcsolatban számomra ismeretlen. Amióta Zugoly az enyém, úgy érzem, mi sem természetesebb annál, hogy ide költöztem, sőt, mintha sokkal régebben megtörtént volna már... 

Ami viszont állandóan a fejemben jár a fenti sorokból, az az izgalmas és igen, hosszadalmas folyamat, ahogy az Otthon alakul a kezünk alatt - többek között ezért szeretem újra és újra megnézni ezt a filmet. Néha elfogott valami nyomasztó érzés, hogy nem haladok úgy, ahogy szeretném, sőt, sokkal lassabban annál is, amit vártam - de ilyenkor eszembe jut az is, hogy nincs miért sietnem, hiszen most már nem kell futnom sehova, nem kell költöznöm újabb két év múlva, ha az Élet úgy hozza, és ha úgy akarom, hosszú-hosszú évtizedekig itt maradhatok. És ez alatt bőven van időm bármire, nem igaz? :) 

Az elmúlt hetekben szobákról szobákra, sarkokról sarkokra, zugokról zugokra jártam, és hol itt, hol ott tisztogattam, festettem, alakítottam vagy díszítettem, ahogy éppen a kedvem és az ihlet irányított. Sok helyen lesz még munka, később nagyobb átalakítások is tervben vannak, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy annak a gondolata is örömmel tölt el, hogy nem fogok itt sosem unatkozni :) A lakás, az én Zugolyom lassan kibontakozik, átformálódik, és ha nincs is kész, de látom benne majdani önmagát, amiben én is jócskán benne vagyok szívvel-lélekkel. 

Ha valaki hasonló cipőben jár, mint én, jobb, ha tudja, hogy nem is jó elsietni a dolgokat. Hiába terveztem hetekkel, hónapokkal a költözés előtt, hogy mi, milyen és hol és mekkora és mennyiért, útközben, élőben mindig formálódhatnak az elképzelések, és mielőtt a tökéletes válasz megérkezik, nem érdemes beérni kevesebbel. A példának okáért még nincs kanapém - bár kinéztem a megfelelőt, amíg őt be nem szerzem, nem helyettesítem semmivel. Vagy ott van az előszoba kérdése: élőben látszik igazán, hogy mi és hogyan fér majd el - tudom, gondos kutatómunka eredménye lesz majd, ha az ide illő polcot, tükröt és komódot megtalálom. 

Addig is élvezem az apró szépségeket: az ebédlő lámpáját, az új asztalunk harmóniáját a székeimmel; a kisebb-nagyobb képeket a falon (még nem mindegyik a végleges formájában vagy helyén); néhány új díszpárnát és ajtókitámasztót - na és nem utolsó sorban a levegőt, a kilátást. 

Ma például ezt láthattam a nappali ablakából és erkélyajtajából: 


Ezt pedig esteledve az ebédlőből: 


Hát kell ezeknél gyönyörűbb? :) Kár is lenne függönnyel eltakarni... (Hiszen így nekem vannak a leggyönyörűbb, mindig az adott évszaknak, napszaknak, időjárásnak és hangulatnak megfelelő óriásposztereim :) )

Néhány hangulatképet hagytam a mai nap végére, a kedvenc alakuló sarkaimból, mint például ez a nőnap óta most először virágzó kis gerbera (végre jól érzi magát): 


A tálaló egyik polca a kedvenc bögréinkkel és csészéinkkel: 


Iker paprika palánták a kedvenc kaspómban: 
 

És egy pici részlet SK festett bútorokkal és a kedvenc új párnámmal :)

(Sajnos a telefonom nem a legalkalmasabb beltéri képek készítésére...)
A következőkben nagyobb részletekkel is jelentkezem :) 

2017. május 27., szombat

Repül az idő - de tevékenyen :)

Lassan három hete már, hogy Zugoly az Otthonunk :)
Onnan kezdve, hogy megkaptuk a kulcsokat, nem volt megállás, rövid idő alatt kellett áthurcolkodni az albérletből, és azt visszaadni eredeti Tulajdonosának kitakarítva, fitten és fiatalosan :) 

A költöztetést egy olyan csapatra bíztam, akiket az interneten honlap-szimpátia alapján választottam, és mondhatom, egyáltalán nem bántam meg! A nevük 12-es Teher Bt, korrekt, gyors, szakszerű és rendkívül pedáns úriemberekkel, mindenkinek jó szívvel ajánlom őket - főleg, mivel a javaslatomra azóta máshol is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket!

Közben - baráti és családi lelkesedéssel-segítséggel - kifestettük a gyerekszobát, a Dulux EasyCare Rózsakvarc árnyalatára. Kedvelem ezt a márkát, mert eddig csak jó tapasztalatom volt vele: nem csöpög, könnyen lehet vele dolgozni, szépen fed két rétegben. Foltokat még nem ejtettünk, hogy tesztelni tudjam ennek az új típusnak a víztaszító hatását, mindenesetre a szoba álomszép lett :) 

A költözés első pár napjában annyira magával ragadott a hév, a tettvágy, az öröm és az izgalom, hogy hajnali ötkor már kipattant a szemem, és általában este 11-ig nyomtam, hogy haladjanak a dolgok. Közben bejött pár egyéb intéznivaló és esemény (például oviszépítésre feliratok festése otthon, két dobozolás között, illetve az ovis ballagás és előkészületei, bizony, eljutottunk ide is...), így annyira kimerültem, hogy szóba sem jöhetett, hogy a laptopomnak egyáltalán a főkapcsoló gombját megnyomjam... 

Most már kezdünk alakulni, túl vagyunk néhány fontos dolog beszerzésén (baldachin a Feneséges Hencegnő ágya fölé, mosógép - az első vadiúj saját drágaságom :) , valamint pont ma egy étkezőasztal), de sok minden hiányzik is (mint például A Kanapé, és jóóó sok polc...). A dobozokból is maradt még mindig jócskán - a kicsomagolás talán még nehezebb, mint amikor elpakoltam, de amikor elfog az efeletti kétségbeesés, mindig a Barátosném tanácsát mantrázom: "haladj lassan, élvezd ki minden pillanatát". Igen, végül is ráérek, Zugoly most már az enyém :) 

Összefoglalva, túl minden fáradtságon és még előttem álló munkán: egy álom valóra vált!

Forrás: http://melanietoner.com/dreams-really-do-come-true/

Sosem gondoltam, hogy létezik ilyen, és milyen érzés lehet, most végre tudom. Ez az öröm és a biztonság, amit Zugoly léte nyújt, hogy tudom, nem kell újabb 2 év múlva szednem a sátorfámat, és azon idegeskednem, hova tovább; hogy azt tehetek a falakkal, színekkel és anyagokkal, amit szeretnék... 
Tiszta szívből kívánom Mindenkinek, hogy ezt megtapasztalhassa! :) 

Hamarosan jelentkezem részletesebb beszámoló-sorozattal.

2017. május 1., hétfő

Francia konyha est a dobozok között :)

Helyzetjelentés a csatatérről:
Két napon keresztül megállás nélkül tartott a küzdelem a ruha-, cipő-, irathalmok, soha-ki-nem-dobott valamire-még-jó-lesz készletek, és elsősorban a játékseregletek ellen. Bár volt idő, hogy legszívesebben megfutamodtunk volna, és a muníció utánpótlás is elakadt, de végül néhány ügyes manőverrel sikerült leráznunk pár zsáknyi leselejtezett holmit. Kész felszabadulás! A következő előrenyomulásig egy kis pihenő jön ( = öt munkanap). Seregeink visszavonultak az emelkedő dobozhalmok mögé, védett harcállásokban tölteni az estét. 

A lányommal valahogy egy rugóra járt az agyunk, mert miközben éppen azon gondolkodtam, hogy századszorra is meg kellene néznem a Julie & Julia című filmet, ő már hozta is a L'ecsót, egy nagyon cuki animációs filmet egy kisegérről, aki a francia konyha mestere lesz. Megegyeztünk, hogy francia gourmet-moziestet rendezünk, először az ő meséjével, aztán az én filmemmel. 

A ma estére választott filmem valós történeten alapul. Hősnője Julie Powell (Amy Adams), aki telefonos ügyfélszolgálaton dolgozik (mint én egykor), író szeretne lenni (mint én folyamatosan), éppen költözik (m. é. most), és elkezd blogolni a hobbijáról (...), végül természetesen megtalálja a saját útját a teljesség felé. A hobbija nem más, mint a főzés, a blogban pedig azt tűzi ki célul, hogy egy év alatt végigpróbálja a példaképe, Julia Child (Meryl Streep <3 ) - és két társnője szakácskönyvének, az A francia konyha iskolájának (Mastering the Art of French Cooking) összes receptjét.

 Julia & Julie
A filmet eredetileg Meryl Streep miatt vettem meg. A történet két idősíkban játszódik, Julie Powell-é csak az egyik, a másikban évtizedekkel korábbról, Julia Child életéből látunk szeletkéket. Az ő útkeresését ugyanúgy nyomon követhetjük, ahogy szerelemmel és nagy szeretettel teli házaséletét (a férjet szintén egy kedvencem, Stanley Tucci alakítja), magánéleti és munkahelyi küzdelmeiket, végül a révbe érést, amellyel beírta magát a máig népszerű szakácsköny-írók és televíziós főzőműsor-alkotók történetébe. Nem vagyok nagy konyhatündér, ez a film mégis mindig kedvet csinál a sütés-főzéshez :) A kedvenceim közé azonban nem emiatt került.  

A két főszereplőben nem csak a főzés szeretete a közös. Mindketten úgy indultak el, hogy érezték, valami hiányzik az életükből, és igyekeztek is megtalálni azt. Megszállottan vetették magukat a kutatásba, próbálkoztak ezzel és azzal, és amikor megtalálták az "igazit", hatalmas szenvedéllyel vetették bele magukat. 

Julie, a mai fiatal nő a maga hétköznapi robotjával, baráti összejöveteleivel, nyüzsgő életével, kiakadásaival, veszekedéseivel, könnyes kibéküléseivel és hatalmas örömugrásaival, és Julia, a világháború után eszmélő, még férfiközpontú világban érvényesülni vágyó feleség, aki közben igyekszik biztos és boldog hátteret biztosítani élete párjának is. 

Szokás szerint azok a részek a kedvenceim, ahol a lakásokról, költözésekről van szó :) 
A film elején a fiatal Powell házaspár egy Queens-i, 80 négyzetméteres, egyterű lakásba költözik, amely egy pizzéria fölött található. A konyha kicsi, a környék zajos, minden felújításra szorul - Julie kezdeti "hisztirohamát" látva azért elgondolkodunk, hány magyar család örülne egy ekkora lakásnak, bárhogy is néz ki...

Az amerikai Child házaspár is úton van, méghozzá Párizs egy pazar eleganciával berendezett, az igazi francia kastélyok hangulatát idéző háza felé. "Kész Versaille!"- kiáltja Julia, aki őszintén rajong az új otthonáért, mint később is mindenért, ami francia. Amikor Paul, a férj diplomata állása miatt újra és újra költözni kényszerülnek, előbb még csak Marseille-be, később már az imádott országot elhagyva (Németországba, Norvégiába, és végül újra Amerikába), mindenhol igyekszik megőrizni a lelkesedést és a pozitív hozzáállást. 

Külön érdekes, ahogy a filmbeli lakások berendezése és hangulata igazodik a szereplők aktuális lelkiállapotához, elég csak megfigyelni a különbséget a francia selyemtapétás falak közé belépő, és az Oslo-i, szomorú és kopár berendezésű szobában, a dohányzóasztalra felvetett lábakkal ücsörgő Julia Child érzelmei között. Ezt a fogást a filmesek is jól ismerik, mindenhol megfigyelhető, hogyan segítenek rá a bútorokkal, stílusokkal, anyag- és színválasztásokkal a még nagyobb hatás kedvéért. Nem hiába működik ez így a való életben is: a környezetünk hatással van ránk, ezért érdemes nagyobb figyelmet szentelni annak a helynek a berendezésére, amelyben (szerencsés esetben) életünk nagy részét töltjük.

Ez egyébként igaz a munkahelyünkre is, amit én néha viccesen nem is csak a második otthonomnak hívok, de ez a téma igazán megérne egy egész bejegyzés-sorozatot...

Búcsúzóul az egyik kedvenc képem a filmről találhatók közül: Julie, amint az Otthona kényelmes kanapéján, puha párnák között példaképe, Julia Child Appetite for Life ("Étvágy az életre") című életrajzát olvassa... :)


Kell ennél több egy kellemes estéhez? :)

2017. április 29., szombat

Lámpák, alakulunk, nyolc nap van hátra :)

Az elmúlt héten (amellett, hogy szorgosan számoltam visszafelé :D ) sikerült kiválasztanom a lámpáimat, és az egyiket, amely az ebédlő fényét fogja emelni, már meg is vásároltam. Ma reggel hatodszorra is átdolgoztam az ebédlő tervet, ez lett a végeredmény, immár az új szerzeménnyel:


Ez már nagyon közel áll ahhoz, amilyent el tudnék képzelni a valóságban, így ehhez fogom igazítani a hátralévő beszerzéseimet. 

Nem győzöm hangsúlyozni, milyen hasznos, ha az elképzeléseket képek formájában összegyűjtjük, és montázsokat készítünk, mert ezeket nézegetve kialakul a konkrét terv, és ha sokat nézegetjük, sokkal tudatosabban tudunk vásárolni is. Ezzel elkerülhetjük, hogy olyan holmikat vásárolunk össze, amik aztán sehová sem illenek...

A fenti montázsomról a thonet székek (nem ugyanezek, hanem ezek :) ) megvannak, a leendő tálalószekrényem ugyanolyan színű és anyagú, mint a képen a polcok (mivel az IKEA már nem forgalmazza, nem tudtam beimportálni a program bútorkészletébe, ezért a helyettesítés), pontosan ezt a függönyt és asztalt szeretném megvenni, vannak már olyan fehér, zöld, rózsaszín és kék kiegészítőim, amelyek ide illenek, valamint - megvan a lámpa!! :) Galaxy függeszték 1-es ovál a becsületes neve, a Vakum Design-nál szereztem Óbudán, egy elvarázsolt helyre mentem érte, hogy személyesen hozhassam el (ami azért sem volt hátrány, mert élőben is megnézhettem jópár bútort és lámpát a készletükből). Egyszerűen imádom, olyan kis finom, kecses, ugyanakkor modern és sokféle enteriőrbe beilleszthető.

Tegnap az Obiban jártam egy kis higítóért, ecsetekért, maszkolószalagért és glettpasztáért - csupa kis nőies apróság :D -, amikor újra átnéztem a függőlámpákat, és úgy döntöttem, a nappaliba itt veszem majd meg jövő héten. Ezt a lámpát ki is kerestem, és beillesztettem az eredeti nappali tervbe, most ez így néz ki: 

A teszten átment, jöhet :) A neve Eglo Carlton, fekete mellett még réz és menta színekben is kapható. Mindegyiket kedvelem, de a fekete itt is alap darab, később könnyebb lesz variálni már színekkel vagy kiegészítőkkel. 

Néhány újabb pipa a listán.
És most...

:)

2017. április 23., vasárnap

Otthon PLACC I.

Tegnap meglátogattam egy rég várva-várt eseményt, az első Otthon Placcot Budapesten, amelyről képeket, hangulatvideót és leírást itt találtok.

Szerintem remek kezdeményezés már csak azért is, mert testközelbe hozza azokat a forgalmazókat, DIY bloggereket, tárgyakat és technikákat, amelyeket az internetről már jól ismerheti, aki szeret lakberendezés témájú blogok között böngészni. 

Hogy a saját nagyobb élményeimet említsem, jelen voltak például a Manohuis lányok, akiknek a segítségével egy éve ottománt kárpitoztam Gödöllőn (amint beköltöztem az új lakásba, készítek róla egy bejegyzést :) ); a Nemiskacat pultjánál pedig végre megvehettem életem első Annie Sloan ecsetjét (alig várom, hogy használhassam): 


Részt vettem egy előadáson is, amelyet az OtthonKommandó lakberendező-bloggere, Ditta tartott a lakberendezési stílusokról és a legújabb trendekről. Nagyon tetszett ez az összefoglaló, amelyben szó volt arról, hogy mi mindenre kell figyelni egy új lakás vagy ház vásárlásakor, odáig, hogy hogy alakíthatjuk ki az otthonunk stílusát, hogy egyaránt időtálló és trendi is legyen, de közben a magunkénak érezhessük, a saját személyiségünk megmutatásával. 

A legfőképpen azt élveztem az előadás során, hogy nagyon sok ponton megerősítést adott, és visszaigazolást arról, hogy az elképzeléseimmel jó irányban haladok :) Ezzel sok pluszt és még nagyobb lökést kaptam. Később is biztosan fogok még jelentkezni olyan tanfolyamaira, amelyeken online is részt lehet venni. 

És ami a legjobb
Jelen voltak a Vintage Deszkatábla alkotói is, akik újrahasznosított faanyagból egyedi, gyönyörűséges táblákat készítenek többféle méretben, nagy gonddal és szakértelemmel. Miközben kölcsönösen örültünk a viszontlátásnak, megfogalmazódott a fejemben az elhatározás, hogy a segítségüket fogom kérni egy projekttel kapcsolatban! Meg is említettem, és megbeszéltük, hogy ha sikerült átköltöznöm az új Otthonunkba, jelentkezni fogok, hogy ki tudjanak jönni felmérni az igényeket :) Hogy ez pontosan mi, az még maradjon meglepetés, de nagyon izgatott vagyok tőle! ;) :)

És a költözésről:
Igen, a visszaszámlálás elindult!!!  Pontosan mához két hétre átvehetem kis lakásom, kulcsostul, 56 négyzetméterestül!! Ahogy magamat ismerem, még aznap este neki is állok a gyerekszoba kifestésének (a festék már megvan), és a terv, hogy május 10-ig mindent átcuccolva az albérletet is visszaadom jogos tulajdonosainak :) 

A dobozolás, szelektálás és zsákolás folyamatos, a lassanként kialakuló káosz most még egyelőre több kétségbeeséssel tölt el, mint örömmel, de hát ez az időszak nem is a boldog nyugalomról szól. (Inkább arról, hogy hogy ne tegyünk el doboz mélyére olyan játékokat, amikre a gyermeknek még két hétig biztosan égető szüksége lesz :D, és hogy átadhassuk magunkat a sopánkodásnak afelett, mennyi mindent halmoztunk fel tök feleslegesen az évek során...)

Megyek is, mert a leselejtezésre szánt ruhatorony lassan az olaszországi Pisa-ba képzeli magát... :)